LUCA-KÚRA 2016

 MEGHÍVÓ

 

 Kedves Barátaink!

 

Szeretettel meghívunk a hagyományos Luca Kúrára,

december 17.-én szombaton este 5-től 8-ig,

ahol a fagyos hideg ellen frissen sült lángossal és forralt borral kúráljuk testünket,

lelkünket pedig adventi gyertyagyújtós, Jézuskavárós estével melegítjük.

 

Helyszín:

Kisavas, BRS PINCE ,

Mélyvölgy,   Zsolcai sor 176,

BRS pince udvara.

 

Miután kifogyunk a forralt borból, lángosból és a karácsonyi nótákból, földalatti mozgalmat szervezünk a boros- és pálinkás pinceágban azoknak, akik még nem voltak a pincénkben.

 

A hagyomány szerint ilyenkor kell elkezdeni a Luca-széke készítését is! 

 

Tudományos alapon:

A Pallas nagy lexikona szerint a Luca szék hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma, magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögekből kialakuló csillag.  A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 24-én az éjféli misére a „mesterek”, (rendszerint fiatal emberek), a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, éjfélkor felismerhették a boszorkányokat.

....- de az még odébb van, most ilyen lelepleződés nem veszélyezteti hölgyvendégeinket. ( amúgy meg úgyis tudjuk....)

 

Szeretettel várunk:

 

Zsuzsi és Attila

 

2016luca000
2016luca001
2016luca002
2016luca003
2016luca004
2016luca005
2016luca006
2016luca007
2016luca008
2016luca009
2016luca010
2016luca011
2016luca012
2016luca013
2016luca014
2016luca015
2016luca016
2016luca017
2016luca018
2016luca019
2016luca020
2016luca021
2016luca022
2016luca023
01/24 
start stop bwd fwd

 

 

 

BRS PINCE MISKOLC, KISAVAS-MÉLYVÖLGY
Support by BRS

Template by: Joomla templates by a4joomla