A MI PINCESORUNK

 A Mélyvölgy pincesorainak eseményeit, fotóit  > > ide kattintva nézheted meg.

Az Avas évszázadok óta mint a város raktára és rejtekhelye szerepelt.

Több mint 800 pincét vájtak az Avas száraz, vízmentes andezittufájába.

Az üregek egymással párhuzamosan haladnak a hegy belseje felé, 6-7 m távolságban, a legtöbb 10-20 méter hosszú, de van 50-100 méteres vájat is. Az üregek hőmérséklete 6-10°C között változik attól függően, hogy milyen mélységben húzódnak, hőmérsékletük télen-nyáron egyforma.

A mostani pincék nagyrésze legalább 300 éves, de kétszáz évesnél fiatalabb alig fordul elő. A pinceházak nem különösebben régiek, 1702-ben még csak minden tizedik pince előtt volt valamilyen borház.

 

MelyvolgyFelCsabaisor

 

Az Avason elsőként a XVII. században a Mélyvölgy pincéi alakultak ki.

 

A Mélyvölgy utcáról megközelíthető pincesorok:

- Csabai sor,  Zsolcai sor,  Arnóti sor,  Győri sor,

illetve "átjáró" a nagyavasi pincesorokra, a Csáti sor,  Rácz sor, és a Lajos sor.

A Földes Ferenc utcáról megközelíthető:

- Kisavas Alsó sor, II. sor,  III. sor,   IV. sor.

 

"....Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal"

írja 1887-ben naplótöredékeiben Podmaniczky Frigyes


A város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék és a pincézések, mint a vendéglátás - vendégjárás sajátos társasági színterei. Ehhez kapcsolódóan városunk monográfusa, Szendrei J. írja, hogy:

"Határainkon századok óta nagyarányú bortermelés volt. Borunk jóságával megközelítette a szomszédos hegyalját, miben jelentékeny része volt homokkőbe vájt száraz pinczéinknek. A pinczék száma hajdanában megközelítette a házak számát. A mesterembereknél meg épen a jómód jele volt, a'miért is aztán sokszor, ha tulajdon háza nem is de pinczéje mindenesetre volt.”

Miskolc topográfusa, Benkő Sámuel 1782-ben megjelent munkájában már megfogalmazta, hogy "A város elég tágas és napról napra nő, benne 2400 épületet és 1424 pincét könnyen meg lehet számolni"

A 18. század második felében tehát közel másfél ezer pince volt Miskolc bortermő dombjain.

Ezek kialakulásáról, építésükről és hasznosításukról időről időre tájékoztatnak Miskolc város jegyzőkönyvei.

Ezek között is figyelemre méltó az egri káptalan 1562-ben kiállított oklevele, amelyben bizonyítja, hogy Thamaszi (Tamási) Egri János Miskolc melletti négy darab szőlőjét, két darab szántó földjét és Miskolc város szőlőhegyén, a Szentgyörgy hegyen lévő három pincéjét eladta Máté Benedeknek és Máté Ambrusnak. Ez a három pince az Avas keleti kiszögelésén, a volt kilátótorony helyén álló egykori Szent György kápolnához felvezető völgyön, a mai nevén Mélyvölgyön volt.

Az Avasnak ezen a részén ma is legsűrűbben találjuk a pincéket.

Miskolc legrégibb pincéi a bortermő dombok alsó szegélyein alakultak
ki. Így a mai Toronyalja feletti oldalon (a régi Vargaszög felett), a mai Mélyvölgyön (régi nevén az Angyalos-völgyön), valamint a Kisavas legalsó során (a Mindszenti templom fölött) találjuk a legősibb pincéket, kőlyukakat, amelyek kivágását Marjalaki-Kiss L., a 16-17. századra teszi, s úgy véli, hogy később ezeket folyamatosan kibővítették.

A pincék kezdetben minden kiképzés és előtér nélküliek lehettek, valószínű ezzel van összefüggésben a 16. században kizárólagosan használt kőlik, kő luk, kőlyuk elnevezések, amellyel szórványosan még a 17. században is találkozunk.

Egy 1569-es bejegyzés szerint:

„Sabbathe Pentecon Estván váltotta meg a Szabó Ferencné kö lukát”

1593-ban pedig:

„Chepan András vala eörökölt egj kőlukat Mate Antalnénak, két vött voltt.”

Ezeket a kőlyukakat a környező dombok vulkanikus tufa állományába vágták, miután felismerték annak igen jó tulajdonságait (száraz, jó hőszabályozó, viszonylagos puhasága, könnyű faraghatósága ellenére szívós, belső falán megterem a nemes penész, amely nagyon sokat javított a Miskolc környéki borok minőségén).

1632-ben pincekijelölés az Avason.

1639-ben Maklári Zubor Márton miskolci prédikátor „vött az Avas völgyön egy pincét egy gönci hordó boron, melyet kicsinyelvén és nagyobbra ásatván, igen drága üdőben és ajtaja nem lévén az 1 hordó boron kívül rája 28 Ft költetett. Áldomása 1 köböl volt, melyet az egri tanácsnak őkgme (őkegyelme) megadott”.

1640-ben „Avas völgyön egy pincét vett Maklári pap egy gönci hordó boron, mely akkor ért volt Forint 18. Megnagyobbított, s kellett rá egy hordó boron kivül 28 frt 50 dénár. Az áldomásivás volt 1640. máj. 6.”

1670-ben pince a Jézus kútja felett.

1679-ben Szíjjártó András főbíró pincéjét akkor törték fel, „amikor Őkegyelme a portáról való megérkezés után az német generálistól Kassára hivattatott és az város közönséges szolgálatjában volt foglalatos, ezért a tanács 40 forinttal megtéríti kárát.”

1682-1732 között több bejegyzés foglalkozik azzal, hogy a Kőporoson lévő pincékben laknak. Persze ez nemcsak a Kőporosra, hanem az Avasra és a Tetemvári pincékre is vonatkozott.

Ezért is történt az, hogy már 1724-ben a bíró kénytelen volt a templom előtt (avasi templom) kijelenteni, hogy ez a helyzet a továbbiakban nem tartható, s aki rövid határidőkön belül nem költözik le a városba, azokat a pincékből erőszakkal fogják kilakoltatni.

A miskolci pincék első pontos felmérését 1817-ben Domby István készítette el, amikor megszerkesztette Miskolc térképét, s ennek mellékleteként elkészítette az ún. Liber Funduálist. 1782-ben Benkő Sámuel még 1424 pincéről tudott.

Domby 1779 pincét vett lajstromba, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a 17. századi nagy pincevájások mellett még a 18. és 19. században is történtek új pincekialakítások.

1782 és 1817 között a pincék száma még mindig 355 darabbal növekedett. Mivel az Avason már nem volt hely, így ezeket elsősorban a Tetemváron és a Bábonyibércen vájták.

Domby a 19. század elején létező avasi pincéket az alábbiakban adja meg telekkönyvében:

Az Avas Farokban 1026-1203 között 148,

az avasi középsoron 1204-1334 között 130,

az Avastető felső során 1335 - 1402 között 67 pincét vettek számba.

A Jézus kútja feletti soron 19 pince volt (1403 - 1422).

A „Szemszúró Allya” alsó és felső sorában két szintjén 27 pincét használtak (1423- 1450).

A Papszer fölött hasonlóan megkülönböztették az alsó és a felső sort, ahol összesen 1451-1478 és 1479-1490 között 49,

míg a „Hóhér bástya” környékén az alsó, a középső és a felső soron (1491-1513; 1514-1564; 1565-1598) között 107 pince volt.

A Mélyvölgyön és annak legfelső során 1599-1753 számok között 154 pince volt,

az összeírás utolsó része a Tűzkövesen a felső (1754-1761) a középső (1762-1773) és az alsó sorban (1773-1779), összesen 25 pincét vett számba.

Az Avason tehát (mai Kisavas és Nagyavas együtt) 726 számon tartott pince volt.

A pincék száma ekkor a legtöbb, egy ideig állandósul ez a szám, majd elenyészően kevés új pince vágás mellett számuk folyamatosan csökkenni kezd.
A legtöbb pinceüreg 10-20 méter hosszú, de szép számmal vannak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabb vájatúak is. A 2-3 méter széles, és 2-2,5 méter magas pinceüregek a bor tárolására ideális hőmérsékletet biztosítottak. Hőmérsékletük télen-nyáron 6-10 °C, melybe „nemcsak Miskolc város határának, hanem egész Borsodnak a borkészlete is beleférne”.

Valóban, minden jobb módú polgár szerette külön zár alatt tartani a borát, és a régi nyírfaabronccsal kötözött kisméretű hordók tárolása nagy helyet igényelt.

Még néhány évtizeddel ezelőtt is október végén, november elején víg életre kelt az Avas. Pincéiben taposták és préselték a város környékén termett szőlőt, s a kicsurranó musthoz a miskolci polgár bőségnek örvendő jó kedve járult. Hangos volt a hegy a nótaszótól. A 18. századtól, de főleg a 19. század második felétől a pincék fölé épített borházak a városi iparosok és földművesek második otthonai voltak.

A pincének és a borháznak a miskolci ember életében betöltött szerepét egy század eleji leírás így foglalja össze:

„Télen is fűthető szobák a miskolciak legkedvesebb tartózkodási helye. Itt kivirágzik a kedély, kihajt a nóta. Innen indul szárnyra a sok jóízű miskolci história. Itt tárgyalják meg a helyi és országos politikát. Itt felejtik el a haragot. Itt fogadnak barátságot. Itt születnek régidőkből fogva a miskolci nóták.”

A borházak a sorról sorra, pincéről pincére kerülő látogatások és vendégeskedések alkalmával játékos pincéző szokások alakulóhelyei voltak. Sajátosan miskolci szokásként ismerjük a „bujdosó pohár járatását”. A bujdosó pohár talpatlan, gömbölyű fenekű, kézről kézre járt, egyenként fenékig kellett inni, mert ha letették feldőlt.

Még az 1930-as évek vége felé is azt írták a miskolci idegenforgalmi
tájékoztatók „Nyáron hétköznapokon is, hivatalos órák elmúltával, üzletzárás
utáni munka végeztével az Avasra ment a miskolci polgár, feledni a nap gondjait, vidám poharazás közben a família körében, vagy barátok társaságában”


A magánpincék számosában versek születtek, s rendszeresen vezették a pincenaplót, amelyek közül néhány még biztosan található Miskolcon. A verselő tréfacsinálók között Sassy Csaba volt az egyik legismertebb. Az avasi pincéről ekként szól:

„Ki napjait már megszámláltnak érzi

S aki fölött a gond kuvikja szól,

Mámort tetézni, bánatot felezni

Töltsön az Avas óboraiból.”

 

Egy korábbi versében, amelyet 1921-ben írt, így vall az Avasról:

„Nem is jár hiába, akár honnan, akár merről

száz mérföldnyi járóföldről,

visszavágyik mindig

csak az Avas oldalába.

 

Kozma Andor „Pince soirée” c. versében pedig így ír:

 

Polgár vagyok szép Miskolcz városában

s ez rajtam kissé látszik is talán.

Megsúgom azt is, követem alássan,

Van egy pincém az Avas oldalán.

Ez a pince legfőbb gyönyörűségem,

Mély, mint a bánya, szagos, mint a rét…

 

A pincék között olyanok is voltak, amelyekben hivatalosan, vagy „zugban” ételt és italt egyaránt adtak az arra tévedő vendégnek. De pontosan nem lehet tudni, hogy hány korcsma és kifőzde volt, mert ezek száma gyakorta változott. Az 1858/59-es összeírás Miskolcon 163 korcsmát és vendéglőt írt össze, de ezeknek az azonosítása megoldhatatlan feladat. A témához kapcsolódva a 20. század elején írja a Miskolci Kalauz:

„..igen sok bormérés van az Avashegy pincesorai között, amelyeket csak a meleg időszakban keresnek fel. Ilyenkor a nyári késő délutánokon és estéken hangos cigányzeneszó és víg danázástól visszhangzanak az ősi Avashegy hűs, árnyas telkei. E helyen hideg ételeken kívül esetenként meleg, magyaros főztet is lehet kapni.

A régi jelentősebb pincék a következők voltak:

A Mély völgy felső során volt Palóczy László, Bükk Zsigmond, Almássy József, valamint két nagyon gazdag görög: Szonte Pál és Pilta Demeter pincéi.

Forrás:

Dobrossy István:

A miskolci vendégfogadók és vendéglátás története 1745-1945 c. könyve.

teljes terjedelemben olvashatod:

mek.oszk.hu/07900/07952/07952.pdf

 

 

 A BORKULTÚRA HAGYOMÁNYA MISKOLCON

 

Avasi romantika

 

„Az Avas a Város dísze és legmarkánsabb jellegzetessége, amely nélkül Miskolc és a miskolci élet el sem képzelhető. Az ősi templom, a régi harangtorony, mögöttük a hangulatos temető és fölöttük a dalos pincesorok, a torkuk mélyén  erjedő’ s érő avasi  borral, nemcsak a Város arculatára raknak színeket, de a város életébe is valami különös zamatot lopnak bele. Az Avas a város romantikája.”

Zsedényi  Béla, 1929.

 

Miskolc szívében, a város fölé magasodó Avas-hegy oldalában, Európában egyedülálló módon napjainkban is több mint 900 borpince található. A lépcsőzetesen, egymás fölé emelkedő sorokban készült pinceüregek egymástól 6-7 méter távolságban, párhuzamosan haladnak a hegy belseje felé. A legtöbb pince I 0-20 méter hosszú, de szép számmal akadnak közöttük 50-100 méteres, vagy annál hosszabbak is. Nagy részük legalább 300 éves, de 200 évesnél fiatalabb alig fordul elő közöttük.

Ahogy a városnak, úgy a pincék kialakulásának is megvoltak a maga korszakai.

 

A 18. század közepéig az egyszerű pincelukak és a nyitott borházépítmények a jellemzőek.

Az ezt követő időszakban, 1780 és 1880 között épültek a barokk és klasszicista stílusú borházak a Nagy-Avason és a Kisavason. Ez az időszak előlegezte meg a romantikus avasi városképet, amely a pincesorok egyes részein napjainkban is felfedezhető.

 

 

 Szőlő- és borkultúra

 A szőlőtermesztés és a borkészítés a kora középkortól van jelen Miskolc életében. Avasi központja a Szent György-hegy volt (a mai Avas déli lejtői), ahol a helyi szőlőkről már a 14. század elején említést tesz egy akkor készült oklevél. 

A szőlő és a bor fontosságát jelzi, hogy már az 1694. évi címerrajzon megjelent a szőlőfürtöt tartó hajdú alak. A szőlőfürt ábrázolása ezt követően folyamatosan megtalálható a későbbi címerekben és pecsétnyomókon — ma is látható Miskolc város hivatalos címerében.

Az Avas szőlőhegyén az egykori írások szerint számos különleges szőlőfajtát gondoztak, úgymint:   bátai, formint, hárslevelű,  demjén, fehér góhér.

Ezenkívül termeltetik a dinka, kadarka, kevéspolyhos, a fekete fajok közül a fekete góhér, bikaszemű fekete, purcsin és Izabella. Borfajaink a közönséges asztali boron kívül a szomorodni máslás, egy két és háromputtonyos aszú, közönséges vagy rác ürmös, főtt ürmös, essentia és végül a lőre... -‘

Az itt termett szőlő, illetve bor minősége a legjobbakkal vetekedett. Benkő Sámuel, Borsod vár- megye nevezetes főorvosa 1782-ben a miskolci borfajták közül a Szent György elnevezésűt az elsőrendűek közé sorolta.

 A szőlőművelés a török hódoltság idején esett vissza, de 1817-ben már 1100 gazda 45 szőlőhegyen folytatott szőlőtermelést a városban. A virágkor egészen az 1880-as évekig tartott, amikor a felbukkanó filoxéra miatt a városi szőlők tönkrementek. Az Avason ez a szőlőkultúra végét jelentette, amely lényegében azóta sem éledt újjá. A pincéket ma is a történelmi borvidékeken, főként a Bükkalján és Tokaj-hegyalján termett szőlőkből készült borok töltik meg.

 Avas — a megművelt hegyet Szent György-hegynek nevezték, maga az Avas szó csak az újkori forrásokban jelent meg, utalva arra, hogy ezt a nevet a legrégebbi időktől használták. A vidék a középkorban tölgy- és bükkfákkal benőtt terület volt, és az „avas” szó magyarázataként ma a „makkot termő erdő”, „tilalmas erdő”jelentés az elfogadott.

 

A bohém Avas

PoIgár vagyok szép Miskolcz városában

S ez rajtam kissé látszik talán.

Megsúgom azt is. követem alássan,

Vagy egy pincém az Avas oldalán.

Ez a pince Legfőbb gyönyörűségem,

Mély, mint a bánya, szagos, mint a rét...”

 

Kozma Andor: Pince soirée

  Az Avas a bor- és pincekultúrájának, a városközpontban magasodó hegyen megbújó természet romantikájának köszönhetőn nyert teret az irodalomban és a képzőművészetben. A híresebb borházakban helyet találó asztaltársaságok révén pedig a közösségi élet fontos terepe lett.

Az első nevezetes asztaltársaság Lévay József költő, műfordító nevéhez kötődik, kinek körében költők — Arany János, Gyulai Pál, Erdélyi János és Tompa Mihály —‚ képzőművészek és nevezetes polgárok is megfordultak.

Érdekes az asztaltársaság tizenkét, személyre szólóan, névvel gravírozott poharának története. Először Tompáé maradt gazdátlanul 1868-ban. Poharát a halála utáni összejöveteleken is teletöltötték, de tartalmát — emlékezetére — a „föld porába” öntötték. Tompa után Kraudy, a festő következett 1 876-ban. A poharak ma a rimaszombati múzeum Tompa-szobájában láthatók, Szlovákiában.

 A másik jelentős társaság vendéglátója Leszih Andor, a Herman Ottó Múzeum vezetője, központi alakja pedig Móra Ferenc író volt. Móra 1905-től haláláig, 1933-ig rendszeresen ellátogatott Miskolcra, és gyakran megfordult a Marjalaki-pincében (Nagy-Avas, Középsor 648.). Legutolsó látogatására 1933 májusában, pár hónappal a halála előtt került sor, amelyről úgy írt köszönő levelében: itt érezte jól magát utoljára. A Marjalaki-pincét azóta Móra-pincének is hívják.

Móra Ferenc mellett szívesen látogatott Miskolcra az író Móricz Zsigmond, aki Marjalaki Kiss Lajos régész-történész, Miskolc-kutató barátja volt. Móricz Miskolcot a „legnagyobb jövőjű magyar városnak” tekintette, és megfogalmazódott benne egy utópikus Miskolc-idea, amiről így írt: „fia az ember megáll Miskolc fölött, ... S körülnéz a csodálatos tájon, az egyik legszebb panorámája nyílik meg előtte. Az Avas, száz és száz pincéjével a jövő kertvárosának gyönyörűséges magaslata, ... a Iegideálisabb, nagyszerű levegőjű tündérkert épül ki itt a legrövidebb idő alatt.”

 

A kultikus hely

 

„Nem is jár hiába akár honnan, akár merről

Száz mérföldnyi járóföldről,

vissza vágyik mindig

Csak az Avas oldalába”

Sassy Csaba, 1921,

 

Az Avas nemcsak a társasági élet színtere volt, hanem egyben kultikus hely is.

A hegy északi oldalában,a Nagy-Avasi részen magasodik a középkori eredetű, gótikus stílusban épült avasi református templom. A mellette álló, a 16. században emelt harangtoronyban minden negyedórában jellegzetes harangjáték szólal meg. A templom és a harangtorony mögött meghúzódó műemlék református temetőben számos közismert miskolci polgár nyugszik.

A kelet felé eső Kisavasi pincesorok alatt húzódik az egykori Mindszent városrész, amelynek nevét őrzi a barokk stílusú mindszenti római katolikus templom. Előtte áll a Csupros Mária-szobor, amelyet 1738-ban hálából emeltek a miskolciak azért, mert a kolerajárvány elkerülte a várost.

Déli irányban, a mindszenti templomhoz közeli dombon ma már csak töredékében látható az 1863-ban épült kálvária, amelynek végén kápolna magasodik.

 

Avasi Borangolás

Miskolc a napjainkban ismét virágkorát élő bor- és pincekultúrája, az Avas-hegy történelmi pincesorain megtartott „borünnepélyek” révén kapcsolódik az Abaújszántó és Kassa között már létező borúthoz.

A Miskolc napjához, május 11.-hez kötődő napokban szervezett Avasi Borangolás elnevezésű program idején több tucatnyi nyitott pincébe várják a borászok az Avas-hegy pincesorait járókat. A vendégek Észak-Magyarország történelmi borvidékeiről származó minőségi borokat kóstolhatnak, közben megismerhetik a borkultúrához kapcsolódó gasztronómiát, és felfedezhetik az Avashoz kötődő helyi kulturális értékeket is.

 

BRS PINCE MISKOLC, KISAVAS-MÉLYVÖLGY
Support by BRS

Template by: Joomla templates by a4joomla